Bemutatkozó kisfilm

 
 
 
Karácsonyi üdvözlet

„Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba'
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.”

(Ady Endre: Karácsony)

 

 

Minden kedves jelenlegi és volt diákunknak, családtagjaiknak, az intézmény jelenlegi és régi dolgozóinak és hozzátartozóiknak, valamint a honlap minden látogatójának áldott, békés, meghitt karácsonyt és boldog, örömökben gazdag, új évet kívánunk!

Az intézmény vezetősége

 
 
 
Központi felvételi vizsga

Központi felvételi vizsga

Tájékoztatjuk a felvételizni szándékozó diákokat és szüleiket, hogy intézményünk ebben a tanévben nem vesz részt a felvételi eljárást megelőző központi írásbeli vizsgák szervezésében, a felvételhez nem szükséges az írásbeli vizsga eredménye.

Március első hetében valamennyi hozzánk jelentkező tanulóval szóbeli elbeszélgetés történik világnézeti kérdésekről előzetes értesítés alapján a szülőkkel együtt. Felvétel feltétele az iskola keresztény értékrendjének elfogadása.

Részletes tájékoztató a felvételi szabályzatunkban a honlapunkon megtalálható.

 
 
 
Járványügyi munkarend 2020.11.16-tól

Tisztelt Szülők, Diákok, Érdeklődők!

A járványügyi helyzetre való tekintettel iskolánk
munkanapokon 7:00-tól 18:30-ig tart nyitva.
Ügyfélfogadás, ügyintézés munkanapokon 10:00-14:00 között.
Elérhetőségeink: 57/412-818, 06/30/819-8225
iskola@sztj-tech.hu

Iskolavezetés

 
 
 
Miserend a Barátok templomában

 
 
 
Bűnmegelőzési információk
2020
December
11

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-Főkapitányság ajánlja mindenki figyelmébe a mellékelt kiadványban foglaltakat.

Melléklet ITT megtalálható

 
 
 
Advent 2. vasárnapja
2020
December
09

Advent 2. vasárnapja

 

Mária életének Jézus születésével kapcsolatos eseményei az egész esztendőt átszövik (Gyümölcsoltó Boldogasszony, Sarlós Boldogasszony...). Az adventi időszak Jézus születésére való közvetlen várakozás. A Rorate-misékkel Máriát, a hajnalcsillagot köszönti az egyház, őt, aki jelezte, hogy jön Krisztus, a világ világossága.
Máriában a teremtett világ egésze fordult Isten felé. Isten akaratát elfogadó mozdulata magát a teremtést idézi, hiszen Isten azért hozta létre a világot, hogy teremtményei felismerjék őt, szabad akaratukból fogadják el a Lélek vezetését. Ezért Mária a teremtés végső céljára mond igent.

(Válogatás Kozma László írásaiból)

https://www.youtube.com/watch?v=MPL3WLqgrSY

 
 
 
Advent 1. vasárnapja
2020
December
01

Advent 1. vasárnapja

November 29-ével kezdetét vette az adventi időszak. A várakozás időszaka, amikor a lelkünket békével, reménnyel, hittel és szeretettel töltjük meg, így készülve a Megváltó születésére.

A tavalyi tanévben hagyományteremtő jelleggel adventi koszorút állítottunk fel az iskola megújult belső udvarában, és a tanulók részvételével közösen gyújtottunk meg hétről hétre egy-egy gyertyát. Sokat változott tavaly óta a világ, de a hagyományainkat nem feledhetjük, ez hoz az életünkbe állandóságot, biztonságot egy nehezebb időszakban.

Ennek szellemében november 30-án újra felgyúltak az adventi koszorú fényei iskolánkban. Az első gyertyát intézményünk igazgatója, Halász Péter gyújtotta meg a vezetőség tagjai és a jelenléti gyakorlati oktatásban résztvevő tanulók előtt.

 

 

Faághy Richárd: Rorátén

Régen, mikor az adventi hajnalokon
Új csizmácskát húzva lépdeltünk a havon,

És siettetett csípős decemberi fagy,
Már várt reám a megszokott templomi pad;

Majd az oltálépcső lett szeretett tanyám
(Hová büszkén engedett drága jó anyám).

Ott átölelt az Úr, magához szorított:
Lelkembe vésve a meghívó szózatot.

„Harmatozzatok, égi magasok!” - hallom
Kérőn zengeni búgó orgonahangon;

Bár nem ropog talpunk alatt a fagyos hó,
S nem hajnalban kondul hívón a harangszó,

Az oltár szent magasán, hová állított,
Érzem: szöghelyes kezeivel átfogott.

Szívem gyenge lángját Övével éleszti...
Égek! Lelkem érte izzó vágy epeszti;

Kívánnám az égi magasok lejöttét,
A lanyha, haldokló lelkek ébredését.

Izajásként kiáltok: Küldj engem!
Engedd ösvényedet nekem egyengetnem,

Hogy a hajnalok újból felvirradjanak,
S az emberek ismét Feléd induljanak!



 

Urunk és Megváltónk! Küldötted érintésére, a te üzenetedre elindulunk adventi utunkon. Elindulunk az úton, amely Betlehem felé vezet. Szívünkben él az elhatározás, hogy jótettekkel siessünk feléd. Segíts minket, hogy ne maradjon csupán elhatározás ez a szándékunk, hanem valóban elinduljunk. Köszönjük, hogy nekünk adod az adventi készület idejét. Adj nekünk erőt, hogy haladjunk a lelki felkészülés útján és találkozhassunk veled, az Isten Fiával. Adj bátorságot az induláshoz!

(Horváth István Sándor)

 
 
 
Sikeres pályázat
2020
November
18

Sikeres pályázat

Iskolánk gimnáziumi képzését 2012 óta színesíti a katonai fakultáció,  2019-ben bekapcsolódtunk a Honvéd Kadét Programba is. 

A Honvédelmi Sportszövetség 2020. szeptember elején pályázatot írt ki a Honvéd Kadét Programban résztvevő középiskolák számára a kadétok szabadidős tevékenységének támogatására. 

Iskolánk egy 7 eseményből álló programsorozattal pályázott és NYERT!

2021. tavaszán a kadétok hadtörténelmi és helyismereti vetélkedőn, kispuskalövészeten, emlék- és Azimut-túrán, egy tatai laktanya-látogatáson, önvédelmi bemutatón és foglalkozáson, szolnoki Reptér látogatáson és paintballozáson fognak részt venni. A programok szervezésében és lebonyolításában közreműködnek iskolánk tanárai, illetve segítséget kapunk a Honfoglaló Lovas és Lövész Klub Egyesülettől.

Az elnyert támogatás összege 1 499 905 Ft. Valamennyi program összes költségét ebből finanszírozzuk, így vélhetőleg 7 tartalmas délután, illetve nap vár a kadétokra teljes ellátással.

 

 

 
 
 
Tájékoztató levél diákoknak és szülőknek
2020
November
17

 
 
 
Dr. Novák István lelkiigazgató tájékoztatója
2020
November
17

 
1  2  3  >    >>

Támogatóink:

NKA Logo ECDL Logo DEXAM Logo ECL Logo WACLAW Logo

Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium
OM az.: 910003 | 5100 Jászberény, Rákóczi út 13-15.
Igazgató: Halász Péter | Telefon: (57) 412-248
Felnőttképzési engedélyszám: E000981/2014
E-mail: iskola[kukac]sztj-tech.hu

Kereszt

© Copyright | Minden jog fenntartva! 2019-2020 | Az oldal készítőiért kattints ide!

Ebédbefizetés logo
Következő ebédbefizetés időpontja:
	2020 Október 20 (Kedd)
2020 Október 21 (Szerda)
2020 Október 22 (Csütörtök)
Tájékoztató!
Normatív étkezés igénylőlap:
Naptár Logo
2021.Január
>
HKSZECPSZOV

A hét eseményei:

Nincs
Human szolgaltatasok fejlesztese
Human szolgaltatasok fejlesztese